Még mindig nem találta meg azt a céget, ahol megbecsülik és meg is fizetik a szaktudását?

A Magyarországon dolgozó értékesítési szakemberek többsége nem is tud arról, hogy vannak olyan cégek, ahol megfizetik, és meg is becsülik őket.

Minthogy az értékesítés nagyon feszített tempójú elfoglaltság, ezért az üzletkötőknek és értékesítési vezetőknek igencsak kevés idejük marad megtalálni ezeket az "álomcégeket". Mivel az értékesítésben dolgozók többségének nincs ideje naponta hosszú órákat, álláshirdetések böngészésével tölteni, ezért többnyire lemaradnak a jó lehetőségekről.

A ma Magyarországon dolgozó értékesítési szakemberek jelentős többsége nem is tud arról, hogy léteznek olyan cégek, ahol megfizetik, és meg is becsülik őket. Ahol olyan terméket vagy szolgáltatást kell piacra dobniuk, ami miatt nem kell szégyenkezniük, és  attól sem kell tartaniuk, hogy a jutalék kifizetése előtt szerződést bontanak velük. Továbbá, ahol egészséges szemlélettel bírnak, és a vevő érdekeit tekintik elsődleges szempontnak.  

Vannak, akik pont az Ön szakmai tudását szeretnék kamatoztatni...

Habár napjainkra már kis hazánkban is kifejlődött egy olyan jól képzett szakembergárda, ami a legszigorúbb elvárásoknak is megfelel, mégis az értékesítési szakemberek megítélése még mindig a kezdeti gyerekbetegségek alapján történik. Ez a szemlélet kiváltképp akkor érzékelhető, amikor egy üzletkötő, értékesítési vezető egy cég álláshirdetésére jelentkezik. Az átlagos cégek - tisztelet a kivételnek - előnytelen szerződéseket kínálnak a munkára jelentkezőknek, és legyünk őszinték, gyakran még ezeket az előnytelen szerződéseket sem tartják be.

Amíg a fejlett kereskedelmi kultúrával rendelkező országokban egy üzletkötő, értékesítési vezető az elithez tartozik - mind anyagilag, mind társadalmi megítélésben - addig itthon, egy nagyon szűk réteget leszámítva, az üzletkötő, értékesítési vezető nem lehet büszke arra, hogy ő ezt a szakmát képviseli. Amíg az említett országokban az újkori milliomosok nagy többsége az értékesítési szakma valamilyen képviselője, addig ezen a kilencvenháromezer négyzetkilométeren az üzletkötők, értékesítési vezetők időnként még a számláikat is alig tudják kifizetni.

Ezzel szemben, az üzletkötők, értékestési vezetők joggal vágynak arra, hogy az őket foglakoztató cégek egyenrangú partnerként viszonyuljanak hozzájuk. Ott van az a természetes igényük, hogy megkapják a megfelelő anyagi és erkölcsi elismerést, hogy letáborozhassanak egy olyan cégnél, ahol végre hosszútávon gondolkodhatnak. Az értékesítési vezetők egy árnyalattal jobb megítélés alá esnek, de ez koránt sem jelenti azt, hogy ők mindig a legideálisabb körülmények között tudnak elhelyezkedni.

Bizonyára Önnek is ismerősek ezek a felvetések. Valószínűleg Ön is szeretne egy olyan cégnél dolgozni, ahol számítanak az értékesítési szaktudására és ezt képesek megfelelő módon honorálni.

Számos cég felismerte már az üzletkötők, értékeseítési vezetők kimagaslóan fontos szerepét, és nélkülözhetetlen jelenlétüket a gazdaságban. Ezek a cégek tudják, hogy az üzletkötő, értékesítési vezető a katalizátor, aki képes összehozni a keresletet a kínálattal. Ráadásul, mindezt nulla reklámköltségen. Így aztán ezeknél a cégeknél az üzletkötő, értékesítési vezető nagyon előnyös feltételek mellett végezheti a munkáját.

Hol lehet megtalálni azt a céget, ahol az üzletkötő, értkesítési vezető tisztességes anyagi juttatást, munkáját segítő eszközöket, és megbecsülést kap cserébe a munkájáért?

Meglehet, hogy most kicsit keserűen legyint, és azt mondja: "sehol! Ilyen csak a mesében van! De, ha volna is, nem lehetne megtalálni." Lehet, hogy a mesékben is szerepel az "álomcég" ahol megbecsülik az üzletkötőt, értékesítési vezetőt. Lehet, hogy van olyan mese, ami arról szól, hogy egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy olyan cég, ahol szívesen dolgoztak az üzletkötők, értékesítési vezetők, ahol a fluktuáció kifejezést csak a szótárból ismerték… Lehet, hogy létezik ez a mese, nem tudom. Azt viszont nagyon határozottan állíthatom, hogy szép számban vannak tisztességes cégek, ahol jó értékesítési szakembernek lenni. Továbbá, azt is állítom, hogy ezután véget vethet a reménytelen keresésnek!

Mostantól az Ön számára is elérhetőek ezek a cégek. Sőt, nem is Önnek kell megtalálnia, mert mi arra szakosodtunk, hogy megtaláljuk Önnek ezeket a cégeket.

A www.salesjob.hu üzletkötők és értékesítési vezetők kiajánlására szakosodott és hosszú évek tapasztalatával rendelkező sales-ügynökség, melynek létrehozói azt tűzték zászlajukra, hogy átvállalják az üzletkötők és értékesítési vezetők helyett az időt és pénzt rabló keresést és megtalálják nekik az úgynevezett "álomcéget". A Salesjob kapcsolatban áll több száz olyan céggel, akik az általuk gyártott, illetve forgalmazott árukat, szolgáltatásukat üzletkötők, értékesítési vezetőik útján akarják értékesíteni. Ezek a cégek rendszeresen érdeklődnek a Salesjob-nál katalogizált üzletkötők és értékesítési vezetők iránt, keresve a számukra legmegfelelőbbet.  

Ha Ön üzletkötő vagy értékesítési vezető és szeretné megtalálni azt a céget, ahol kibontakoztathatja szakmai képességeit, akkor erre most megvan a lehetősége.

Mindössze annyi a dolga, hogy elküld nekünk egy szakmai önéletrajzot, valamint az alábbi jelentkezési felületet kitöltve, feliratkozik egy elbeszélgetésre. A többi már a mi dolgunk. Munkatársunk megkeresi és egyeztet Önnel egy időpontot, melynek az a célja, hogy felmérjük szakmai adottságait annak érdekében, hogy az Ön számára lehető legideálisabb céghez tudjuk kiajánlani. Miután elkészítettük a szakmai profilját, felkerül egy olyan adatbázisba, ahonnan az Ön szakterületén működő cégeknek tudjuk kiközvetíteni. 

ÖNÉLETRAJZ FELTÖLTÉS ITT - MEGHALLGATÁSRA JELENTKEZÉS ITT

Ön azáltal, hogy ezeket a sorokat olvassa, olyan lehetőséghez jutott, aminek kiaknázása gyökeresen megváltoztathatja szakmai előmenetelét, illetve ennek vonzataként az anyagi helyzetét is. A Salesjob azon túl, hogy a legjobb cégek számára elérhetővé teszi Önt, még arra is ügyel, hogy szakmailag is fel tudjon nőni a magasabb elvárásokhoz.

Lehetőséget biztosítunk Önnek különböző szakmai előadásokon  való részvételre, illetve segítségünkkel hozzájuthat olyan szakmai anyagokhoz, melyek hozzásegítik ahhoz, hogy a legmagasabb színvonalon tudjon értékesíteni.

A Salesjob segítsége nélkül, önnek naponta több száz forintjába kerülne megvenni az álláshirdetéseket tartalmazó lapokat, nem beszélve arról az időről, amit a munkájától kellene elvonnia. És ha esetleg találna egy jónak tűnő hirdetést, mire megtörténik az elbeszélgetés, addigra kiderül, hogy más kapta meg a lehetőséget és kezdődik minden elölről. Mi nem csak a drága újságok árát takarítjuk meg önnek, de a kereséssel, telefonálgatással, utazgatásokkal járó kellemetlenségtől is megkíméljük, ráadásul mindezt díjmentesen. Megkeressük az Ön szakmai és emberi adottságainak legmegfelelőbb céget, ahová aztán kiajánljuk. Önnek tényleg semmi dolga nincs azon felül, hogy elküldi a szakmai önéletrajzát és jelentkezik egy elbeszélgetésre. Szakmai önéletrajzát ide kattintva tudja elküldeni.

Amennyiben komolyan szeretne egy olyan céget találni, ahol megvalósíthatja az álmait, érdekli friss, aktuális állásajánlataink, híreink, folyamatosan frissülő  értékesítést segítő tananyagaink, most itt jelentkezhet hírlevelünkre.

HÍRLEVÉLRE FELIRATKOZÁS ITT

Üdvözlettel:
Garancsy Gergő
Ügyvezető igazgató
Innovator Csoport Kft. 

Bejelentkezés

Szavazás

Elköltöznél egy álláslehetőségért, ha a közeledben nem találsz számodra megfelelőt?:
CAPTCHA
Ellenőrző kód
9 + 0 =
Solve this simple math problem and enter the result. E.g. for 1+3, enter 4.