A legszuperebb megoldás

A szervezet és az egyén, a munkavállalók folyamatos fejlesztése és az élethosszig tartó tanulás manapság már gyakran használt, divatos forma, amit egyáltalán nem lehet leírni, csak sajnos sokszor rossz eszközhöz vagy épp rossz kivitelező csapathoz fordul a cégvezetés, ami így nem csak a teljes eredménytelenséget, hanem a munkavállalók ellenállását is kiváltja a tréning és a coaching foglalkozások iránt. Ez pedig a mai világban kifejezetten káros, hiszen ezek nélkül a szakemberek nélkül, és a folyamatos fejlesztés és szervezet alakítás nélkül nem igán lehet hatékony és eredményes céget üzemeltetni már a középvállalati szektorban sem.

Persze az egyik legnagyobb nehézség még abban az esetben is, hogy ha megfelelő tréning cég és szakemberek állnak a rendelkezésre, úgy mint nálunk például a Kogwheel csapata, hogy a középvezetők és felsővezetők folyamatos képzése hogyan oldható meg. Ők ugyanis nem tudják a munkát beszüntetni egy-egy napra vagy épp huzamosabb ideig, hiszen ha kiesnek teljesen a körforgásból és a cég életéből akár pár napra is, vagy helyettesíteni tudjuk őket, vagy hihetetlen károkat szenvedhet a cég. Persze erre nálunk is megvan a megfelelő protokoll és a megfelelő eljárási rend, ez képzés miatt azonban nehezen lehet ezeket minden esetben alkalmazni.

Persze a Kogwheel csapata erre is tökéletes megoldást dolgozott ki, és csakúgy, mint a teamcoaching esetében, erre is egy speciális lehetőség áll rendelkezésére a hozzájuk forduló cégeknek, hogy a felsővezető is folyamatos és mégis a munkájához illeszkedő képzésben vehessen részt, ő se maradjon ki ezekből a fejlesztési lehetőségekből, hogy aztán hosszú távon számára is biztosítva legyen a folyamatos fejlődés és a motiváció. Mindenkinek csak javasolni tudom, hogy keresse fel a Kogwheel csapatát, mert biztos vagyok benne, hogy maradéktalan elégedett lesz a szolgáltatásukkal mindenki, aki szerződést köt velük.