Az ember vállalkozóként egy idő után már a saját bőrén tapasztalva tanulja meg, hogy az egyik legfontosabb dolog, hogy milyen emberekből és milyen külső partnerekből vagy szolgáltatókból állítja össze a csapatát. Persze az én vállalkozásomban is volt olyan időszak, amikor nem igazán volt sem lehetőségem sem pedig anyagi keretem arra, hogy hatalmas válogatásokat eszközöljek az elérhető szolgáltatók vagy munkavállalók között, de azt kell mondjam, hogy sokkal többe is kellett hogy dolgozzak a saját cégemben mint most, hiszen mindent ellenőriznem és felügyelnem kellett, míg most szinte minden területen profi szakemberek dolgoznak és egy-egy terület kivételével nekem szinte semmi dolgom nincs, szakmai tekintetben egyáltalán.
Meg kellett nekem is tanulnom, hogy erős falakat csak erős alapra lehet építeni, és bizony koránt sem mindegy, hogy egy-egy nagyon szakmai területet, mint például a munkavédelem területét kikre, milyen szakemberekre bízza az ember. Én ma már közel két éve az activesafety csapatával dolgozok együtt, ami azért is nagyon nagy öröm számomra, mert szinte semmi dolgom nincs ezen a területen. Mindent kézben tartanak, mindent a lehető legnagyobb körültekintéssel végeznek el, és soha, semmilyen probléma nem volt még a vállalkozás életében mióta ők a felelősek a munkavédelemért, pedig hát egy építkezés mindig tartogat veszélyeket, ezt mindenki jól tudja. Én csak javasolni tudom mindenkinek, hogy ha csak teheti, addig kutakodjon a külső partnerek tekintetében is, még legalább olyan hozzáállást és minőségi munkát mutató céget nem talál az együttműködésre, mint ők, hiszen akkor biztosan nem kerülnek nehéz helyzetbe sem egy ellenőrzés során, sem pedig annak tekintetében, hogy tartaniuk kellene bármilyen végzetes problémától vagy balesettől. Biztos vagyok benne, hogy aki őket keresi fel, maradéktalan elégedett lesz.